Két egymásnak feszülő írás apropóján szeretnék tisztázni néhány alapfogalmat, amelyek megértése nélkülözhetetlen a közügyekben való részvételhez.
Javaslom, hogy mindkettőt olvasd el figyelmesen, gondolkodj el rajtuk, és csak azután kezdd olvasni az alábbiakat. Tézis: http://kereszteny.mandiner.hu/cikk/20130529_keresztenyellenesseg_europaban_minden_kornak_megvan_a_maga_nagy_vaks%C3%A1ga
Antitézis: http://paperboat.hu/blog/archives/2013/06/01/a-keresztnyellenessgrol/#comment-28807
Alaposan átolvastad és megfontoltad a belinkelt két írást? Ha igen, bizonyára élénken foglalkoztat az állam és egyház szétválasztása, a diszkrimináció mibenléte és a demokrácia működése. Nézzük sorban.
1. Miért szükséges az állam és az egyház szétválasztása? Semmiért. Ősidők óta minden sikeres állam egy-egy hitrendszerrel összenőve vált azzá: lásd a sumer birodalom, Egyiptom, Róma, Kína, India, Japán és a premodern kereszténység esetét. Az egyház és az állam mindegyikben elválaszthatatlan volt egymástól. A modern keresztény kor téveszméje, hogy az állam egyház nélkül is sikeres lehet. A világ összes vallása, kultúrája és közössége közül egyedül a keresztények egy része, azon belül is kizárólag Nyugat-Európa véli így. A számunkra irányadó Észak-Amerika szóban így véli, de tettben nem, mert a társadalom több, mint 80%-a gyakorló keresztény. Amerikából nézve Európa ateista. Belülről nézve Nyugat-Európa téveszmés, nem látja a saját keresztény alapjait, és azok megtartó szerepét a mindennapokban. A valóságban keresztény értékrendű, és ennek megfelelően viselkedő emberek fantáziálnak arról, hogy ők már nem is keresztények, hanem a vallás fölé emelkedett egyének, akik -- teljesen véletlenül -- közösségtisztelő keresztény módra viselkednek. Ha valóban sikerülne nem kereszténnyé tenni Európát, az afrikai típusú törzsi háborúkhoz, káoszhoz, a civilizáció teljes összeomlásához vezetne. Az állam és az egyház szétválasztása olyan téveszme, amelyet a gyakorlatban senki sem valósít meg, csakis ezért lehet következmények nélkül követelni.
2. Mi a diszkrimináció (magyarul: hátrányos megkülönböztetés)? Hasonló emberekkel hasonló helyzetben másként bánni, amennyiben ez evidens módon hátrányba hozza őket. A diszkrimináció fogalma intuitív, tisztázatlan és következetlen. Hátrányos megkülönböztetésnek számít pl. két azonos alkalmasságú álláskereső közül nem felvenni a romát/feketét/fiatalt/időset/nőt/meleget, de nem számít hátrányos megkülönböztetésnek az ellenkezője, holott akit azonos alkalmasság mellett nem vesznek fel, az mindkét esetben hátrányt szenved. A diszkrimináció meghatározását ki kell egészítenünk: hasonló helyzetben hasonló emberek némelyikével hátrányosan bánni, amennyiben társadalmi megítélés szerint ők általánosan is hátrányban vannak. Így már világos, hogy ha egy azonos alkalmasságú fekete és fehér jelentkező közül a feketét nem veszik fel, ő hivatkozhat diszkriminációra, a fehér viszont nem (Afrikában természetesen fordított a helyzet). Következésképp ha a nők biztonságosabban vezetnek, és ezért olcsóbb a felelősségbiztosításuk, akkor ez nem diszkriminálja a férfiakat, mert közmegítélés szerint ők nincsenek általánosan hátrányos helyzetben. Ha ezzel az európai közvélemény is tisztában lenne, nem folyna arról vita, hogy szabad-e a nőknek alacsonyabb felelősségbiztosítást fizetniük. Persze, hogy szabad, hiszen ők általános hátrányban vannak, tehát nem férfiellenes az élet egy-egy területén előnybe hozni őket.
Keresztényellenes diszkrimináció-e az, ha a hatályos jogszabályok egy keresztény orvost abortusz elvégzésére, egy keresztény felfogású nyomdát pedig melegújság kiadására kényszerítenek? Nem, hiszen az adott helyzetben éppen ez biztosítja az orvosokkal való egyenlő bánásmódot, azonos beosztású orvosra azonos szabályok vonatkoznak. Diszkriminációra nem lehet hivatkozni, viszont nem kötelező az adott orvoskategóriába kerülni. Egy keresztény számára egyébként sem gond lelkiismereti alapon szembeszállni a világi hatalommal, és vállalni az ebből eredő hátrányokat, polgári ellenállással megváltoztatni egy igazságtalannak tartott helyzetet. A nyomda sem hivatkozhat diszkriminációra, ha azonos díjazásért melegkiadvány megjelentetésére kötelezik, ez az egyenlő szabályok elvéből következik. Viszont nem tilos a maga módján jeleznie az eltérő álláspontját, helytelenítését, sőt akár a melegházasság elleni kampányra költenie a profitot, ami hosszabb távon oda vezet, hogy -- jogszabály ide vagy oda -- más nyomdát keresnek majd a meleglapok. A diszkrimináció tehát hatástalan érv a keresztények számára, de ez a tény a gyakorlatban egyáltalán nem veszélyezteti a kereszténység ügyét, csak meg kell találni a célra vezető érvrendszert (pl. a vélemény-nyilvánítás szabadságát és a gyülekezési jogot).
Mi a helyzet a Nobel-díjjal? Érvelhet évente 5000 ember úgy, hogy ugyanolyan jogosult lett volna rá, mint aki kapta, tehát hátrányosan megkülönböztették? Perre viheti az ügyét, és esélye van a kártérítésre? Elvben igen, a gyakorlatban viszont nem, pedig nagyon is előfordulhat, hogy egy azonos érdemekkel rendelkező, hátrányosabb helyzetű ember nem kap Nobel-díjat. Újabb alszabállyal kell kiegészítenünk a diszkrimináció meghatározását: hasonló helyzetben hasonló emberek némelyikével hátrányosan bánni, amennyiben társadalmi megítélés szerint ők általánosan is hátrányban vannak, kivéve, ha kitüntetésről van szó. Egy kitüntetés az adományozó tetszése szerint sokaknak adható, de jellegéhez tartozik, hogy csak kevesen kapják, vagyis nem jár senkinek, nem követelhető bírói úton. Az sem hivatkozási alap, hogy az önjelölt személy úgy hiszi, legalább annyit használt a világnak, mint az idei díjazott, és szenvedést okoz számára, sőt tönkreteszi az életét a tudat, hogy érdemeit nem díjazzák.
Ez utóbbi megfontolás átvezet a melegházasság kérdésére: a keresztény államokban minden beszámítható felnőtt köthet heteroszexuális házasságot, akkor is, ha meleg, e tekintetben nincs hátrányos megkülönböztetés. Egyes posztkeresztény államokban melegházasság is köthető, nem azért, mert biztosítja a heteroszexuális házasságtól főszabályként várható gyermekáldást, hanem hogy ne legyen az életnek olyan területe, ahol a meleg életmód megítélésbeli hátrányhoz vezet. Itt két szabály ütközik egymással: 1. a házasság a létszámfenntartás miatt szentesített intézmény; kontra 2. minden embernek joga van a boldogságra törekedni, a szerelmével való házasodást is ideértve. A két szabály konfliktusa feloldhatatlan, erkölcsi intuíció kérdése, hogy melyiket tekintjük elsődlegesnek. Demokratikus erőversenyre számíthatunk: vagy az első szabály hívei kerekednek felül, kimondva, hogy a házasság elsődleges célja a közösség létszámának fenntartása, és ez alá rendelt szempont a partnerek boldogsága. A gyermekáldással egyéni döntés alapján nem járó párkapcsolat semmiféle hivatalos előnyre nem jogosít, bárminek is hívják, azaz a gyermektelen heteroszexuális párkapcsolat sem jár előnnyel, ha a partnerek tudatosan nem vállaltak gyermeket. Ha a másik tábor kerekedik felül, akkor ki fogják mondani, hogy a házasság lényege a partnerek boldogsága, és ez alá rendelt szempont a létszámfenntartás. Bár a melegházasság a felszínen erkölcsi-emberi jogi kérdésként jelenik meg, valójában egyszerűen arról szól, hogy az egyéni boldogságra törekvés keresztezheti-e a társadalmak létszámfenntartását. Hogyan dől el a küzdelem? A többség rá fogja kényszeríteni az akaratát a kisebbségre, akár néhány évente bevezetve, eltörölve, majd újra engedélyezve a melegházasságot. Ha a társadalomban létszámhiány (nyugdíjdeficit) áll elő, és ezt nem tudják/akarják bevándorlással megoldani, akkor a többség a gyermekvállalást teszi majd a házasság lényegi ismérvévé, betiltva a melegházasságot. Ahol a többség eleve melegházasság- és bevándorláspárti, ott tartósan házasodhatnak majd a melegek. Akármerre is billen a mérleg nyelve, nagy számban elégedetlenek lesznek az emberek az aktuális helyzettel, és mindent elkövetnek majd, hogy megváltozzon. Ez pedig válságba sodorja a demokráciát.
3. Hogyan kezeli egy demokrácia az aktuális helyzettel elégedetlen tömegeket? Hosszú távon sehogyan. A történelemben eddig még nem volt olyan békés, demokratikus társadalom, amelyben tartósan bemerevedtek a frontvonalak, és hol 49%-51% arány alakult ki a választásokon, hol meg fordítva. Akár a melegházasság pártiak, akár az ellenzők győznek, milliók érzik majd úgy, hogy csekély többséggel, tehát minimális legitimitással erőszakot követtek el rajtuk. Ez több százezres tüntetésekhez, a társadalmak politikai oldal szerinti teljes szétszakadásához, polgárháborúhoz, diktatúrához vagy akár újabb világháborúhoz is vezethet, amennyiben a központi hatalom külső fenyegetést teremtve igyekszik helyreállítani megrendült legitimitását. Az egyetlen kiút minél hamarabb békésen, de határozottan és tartósan lezárni a konfliktust, azaz legalább kétharmados többséget állítani az egyik oldalra. Az egyéni boldogság kontra létszámfenntartás vita elől nem lehet elmenekülni, nincs működőképes kompromisszumos megoldás, az egyik oldalnak tartósan kisebbségbe kell szorulnia ahhoz, hogy egyben maradjanak a társadalmak, hogy működhessen a demokrácia.
Utolsó kommentek