Érdemes-e egyáltalán? Kipróbáltam, több körben belementem, feleslegesen. Egy individualistával kizárólag akkor lehet megegyezni, ha eleve egyetértettünk -- persze akkor minek vitatkoznánk?! Az individualista három ember szempontjait hajlandó figyelembe venni, ezek: ő, jómaga és szerény személye. Vele vitatkozni olyan, mint egy vaknak magyarázni a színek szépségét, vagy egy ókori sámánnak a röntgenfelvételek hasznát. A vitapartnernek nincs mondandónkra rálátása, s mivel csak közös szempontokra hivatkozva tudunk érvelni, ezeket csípőből elutasítja, és a maga rendszerén belül még következetes is! Individualistával vitázni épp úgy ellenjavallott, mint iszapbirkózni egy sertéssel: mindketten koszosak lesztek, és veled ellentétben a dagonyázás neki örömet okoz. (Eredetiben: Never wrestle a pig. You both get dirty and the pig likes it.)
A meggyőzés igényével vitatkozni tehát semmi esetre sem érdemes, legfeljebb álláspontokat lehet kölcsönösen ismertetni, az alábbi két stratégia alkalmazásával.
1. Rá lehet mutatni az individualista érveinek belső ellentmondásosságára. Az individualista ember általában kulturált, magasan képzett értelmiségi, akit a saját hasznán kívül semmi sem érdekel. Nyugaton a tőkések, gyárosok, pénzemberek mellé áll, az ő erőfölényükkel való visszaélést ideologizálja, és a status quot őrző konzervatívokat tekinti érdekszövetségesének. Magyarországon az individualista a volt szocialista elit status quoját őrzi, és a politikai-gazdasági kapitalistákat, valamint a médiát tekinti érdekszövetségesének. Így alakult ki az az ellentmondás, hogy nyugaton az individualista jobboldali liberálisnak, nálunk pedig bal-liberálisnak mondja magát. Az individualista tagadja az erkölcsöt, maximum a hatályos jogszabályok betartását támogatja, azt is csak addig, amíg neki egyénileg hasznos. Az invidualista azért védi a romák nyomortelepi lakhatáshoz való jogát, hogy a Rózsadombon élhessen a jogvédelemből. Az individualista számára az állam gúzsba kötendő ellenfél, a kereskedelmi szereplők pedig a szabadság megtestesítői, értsd: kiváló megélhetési források. Az individualista szerint nem szabad megadóztatni a szegény sértődékeny multikat, és a szakszervezetek működése is felesleges: ki-ki küzdjön egyedül a jogaiért -- így az erősebb oldal szabadon tömörül, a gyengébb oldal pedig atomizálódik. Az individualista rábeszél a Bankszövetség szükségességére, de lebeszél arról, hogy betétesi szövetséget alapíts. Az individualista szerint semmi gond a piramisjátékkal, csak tudni kell időben kiszállni. Az individualista szerint bárki szabadon megcsalhatja a házastársát, feltéve, hogy nem ő az áldozat. Az individualista szerint a sajtó addig szabad, amíg a szája íze szerint hazudik. Az individualista számára nem kívánatos másság az, amelyik másként más, mint ő. Az individualista független harcosok dzsungelparadicsomának látja a világot, míg jól keres, ám egyből fasiszta összeesküvéselméletek poklának tekinti, ha jövedelme az átlagfizetés felé lejt. Ezekre az ellentmondásokra rá lehet világítani, de mivel az individualista definíció szerint soha semmit nem ismer el, ami az egyéni érdekeivel ellentétes, legfeljebb a közösségben gondolkodó közönség belátó képességére számíthatunk.
2. Az individualista saját fegyverével élve rámutathatunk, hogy individuumként jogunkban áll közösségi szempontokat is figyelembe venni, és mivel többen vagyunk, nagyobb erőt képviselünk. Tapasztalataim szerint az individualistát kihozza a sodrából, döhös antifasiszta állásfoglalásra készteti a többség említése: a többséget könnyen megvezethető emberek gyülekezetének tartja, akikre nem bízható a demokrácia irányítása, a lényegi döntések meghozatala, pláne ha az a gátlástalanok megzabolázásával jár. Az individualista egy ilyen érvelésben általában megmattolja önmagát: igyekszik bebizonyítani, hogy a demokráciában csak addig irányadó a többség akarata, amíg a többség vele egyezően gondolkodik.
Tévedés azt feltételezni, hogy az individualista buta. Aki butának hiszi, hamar nevetség tárgyává válik. A rendíthetetlen individualista bolygónk és az emberiség rosszakarója, áldemokrata, önző, képmutató voluntarista, akinek azonban elég esze van, hogy tudja, mi a különbség a számára való jó és a közössége java között. Nincs elég erkölcse, hogy a közösség javát válassza, viszont elég ügyes szónok, hogy meggyőző elmélettel adja el a homlokegyenest eltérő gyakorlatot. A magyar közvélemény akkor lesz képes helyén kezelni az individualizmust, ha készségszinten tudja, mi az állam szerepe és feladatköre ( http://kozugyek.blog.hu/2012/01/09/az_allam_szerepe_es_feladatkore ).
Utolsó kommentek