Párbeszéd közügyekről

A teljes szöveg letölthető pdf formátumban: ConsequentialistFAQHU.pdf

Tartalomjegyzék

0: Bevezetés
1: Metaetikai gyorstalpaló
2: Az erkölcsnek a világban kell élnie
3: Rendeljünk értéket a többi emberhez
4: Végre elérkezünk a következményetikához
5: Minél több embernek minél jobb legyen
6: Szabályok és heurisztikus elképzelések
7: Problémák és ellenvetések
8: Miért fontos mindez

Nulladik rész: Bevezetés

0.1: Ki vagy te? Hol vagyok én?

Bővebb leírást itt találsz rólam: www.raikoth.net. Ez a Következményetika – gyakori kérdések című összeállítás.

0.2: Mi ez az egész?

A következményetika (konzekvencializmus) egy erkölcselmélet, amely leírja, mit jelent az erkölcs, és hogyan oldhatunk meg erkölcsi problémákat. A világhálón többféle ismertető is található a következményetikáról, ezek azonban mind rendkívül filozofikusak, nagy élvezettel definiálják a szakszavakat, elmerülnek a részletekben, majd leszögezik, hogy e fontos szakterület feltárása mindössze néhány röpke évszázadot vesz majd igénybe. Összeállításom más céllal készült. Szeretnélek vele meggyőzni, hogy a következményetika a helyes erkölcsi keretrendszer, és hogy minden más erkölcsi rendszer kisebb-nagyobb mértékben, de határozottan esztelen.

Az alábbiakban olvasható meglátások nem mindegyike sajátom: többnyire évezredes erkölcsfilozófiai hagyományaink eredményei, az okosabb felismerések, frappánsabb megfogalmazások pedig a Less Wrong Metaetics Sequence wiki-közösségtől származnak.

0.3: Miért?

Az alaptézis, hogy a következményetika az egyetlen olyan rendszer, amely megfelel erkölcsi intuíciónknak, miszerint az erkölcsnek hatást kell gyakorolnia a való világra, és hogy törődnünk kell a többi emberrel. A többi erkölcsi rendszerben fontosabb, hogy jónak tűnjünk, mint hogy jók legyünk, s bár ez elsőre talán nem nyilvánvaló, remélhetőleg világossá válik a tüzetesebb vizsgálat során.

0.4: Kit érdekel?

Ezt a Nyolcadik rész fejti ki részletesebben, elöljáróban csak annyit: rosszul működő világban élünk. Az éhínség, a háborúk, a rasszizmus és a környezetkárosítás problémáit még az elszigetelt fejlett világ is csak részben képes kezelni, világunk nagyobb részén pedig szinte semmit sem tudunk velük kezdeni. Hagyományosan azt szokták erre mondani, hogy “erkölcstelenek az emberek”, a valóságban azonban a legtöbb ember nagyon is erkölcsös: a világban lévő szenvedést tapasztalva komoly felháborodást érez, igen nagylelkűen segít, ha erre időnként lehetőség kínálkozik, mint például a haiti földrengés után. Végszükség esetén sokan a másodperc tört részéig sem habozva áldozzák életüket, hogy másokat mentsenek. Még a visszatetsző jelenségek is (például a melegházasság vehemens ellenzése) csupán téves helyzetfelmérésből fakadnak, az érintettek úgy hiszik, helyesen, erkölcsösen cselekszenek. Egyesek egész pályafutásukat a melegházasság elleni tiltakozásnak szentelik, holott az nekik személy szerint nem árt, mégis úgy érzik, hogy ezt kell tenniük. A gond tehát nem az, hogy az emberek nem igyekeznek erkölcsösen viselkedni, hanem az, hogy nem csinálják jól. Ez az összeállítás kifejti, hogyan lehetne jobban.

0.5: Minden részletre kitérsz?

Nem. Ez egy rövid és gyors bevezetés a következményetikába. Kifejti, miért higgy benne. A következményetika helyes gyakorlásához számos további fogalom ismeretére van szükség, ideértve a játékelméletet, a döntéselméletet és némi jogfilozófiát – ezeket részben csak érintem, részben nem is említem. E szakterületek bevonása fontos erkölcsi okfejtések kimenetelét változtathatja meg. Ez az összeállítás mindössze az alapintuíciók rendbe tételét segíti, az intuíciók tettre váltása további munkát igényel.

0.6: Milyen felépítést követ a gyakori kérdések összeállítás?

Az Első rész az erkölcsről és az erkölcsi dilemmák megoldásáról filozofál, bár nem helyettesíti a valódi metaetikai elméletet, amely sokkal unalmasabb lenne, ráadásul soha nem jutnánk a végére. A Második rész bevezeti és érvekkel támasztja alá azt az intuitív meglátást, hogy az erkölcsnek valahogyan a való világhoz kell kapcsolódnia. A Harmadik rész bevezeti és érvekkel támasztja alá azt az intuitív meglátást, hogy az erkölcsnek törődnie kell a többi emberrel. A Negyedik részben végre rátérünk a következményetikára, az Ötödik rész pedig ennek leghíresebb változatát, a közhaszonetikát (utilitarizmust) mutatja be. A Hatodik rész a közhaszonetika szabályait tárgyalja az emberi jogok összefüggésében. A Hetedik rész néhány bevett ellenvetést cáfol gondolatkísérletekkel, a Nyolcadik részben pedig kifejtem, miért fontos mindez, és hogyan mentheti meg a világot.

ELSŐ RÉSZ: METAETIKAI GYORSTALPALÓ

1.1: Mit jelent az erkölcsi szabályok keresése?

Erkölcsi szabályokat keresve olyan alapelveket szeretnénk találni, amelyek helyesen leírják és kellőképpen megindokolják erkölcsi intuícióinkat, hogy aztán magabiztosan alkalmazhassuk őket határkérdések eldöntésére.

Számos erkölcsi helyzet kapcsán szinte mindenki egyetért, egyformán látja a helyes választ, bár nem tudjuk biztosan, miért. Például akkor is tudjuk, hogy erkölcsileg helytelen egy ártatlan embert megölni, ha nincs rá tudományos erkölcselméletünk.

Más erkölcsi helyzetek kapcsán viszont komoly nézeteltérés övezi, hogy mi lenne az erkölcsileg helyes válasz: elfogadható-e például jogi eszközökkel megakadályozni, hogy a nők elvetessék a magzatukat?

Az utóbbi kérdést vitatva az emberek olyan erkölcsi elvekre hivatkoznak, amelyekkel kapcsolatban széles körű az egyetértés. Egy életpárti például azzal érvelhet, hogy mindannyian egyetértünk az erkölcsi intuícióval, hogy az élet elvétele helytelen; az abortusz életet vesz el, következésképp az elfogadott erkölcsi szabályaink értelmében helytelen. A szabad döntés pártján álló ember pedig így érvelhet: valamennyien egyetértünk azzal az erkölcsi intuícióval kapcsolatban, hogy az emberek szabadon rendelkezhessenek a testük felett, következésképp elfogadott erkölcsi szabályaink értelmében az abortusz elfogadható.

Az abortusz körüli vita folyamatosan népszerű, úgy tűnik tehát, hogy ez a vitamódszer nem alkalmas az erkölcsi határkérdések gyors megoldására.

Az erkölcsi szabályok keresése azt jelenti, hogy rendezettebb módszertant állítunk össze, melynek segítségével az erkölcsi intuíciókat erkölcsi szabályokká alakítjuk át, és határkérdésekre alkalmazzuk őket; olyan módszertant alakítunk ki, amelynek helyessége nem vitatott, illetve amellyel nem helyezhető szembe egy ugyanolyan súlyú, de ellentétes módszertan a maga szabályaival, és értelemszerűen ellentétes eredményével.

1.2: Miért foglalkozzunk az erkölcsi intuíciókkal?

Az erkölcsi intuíciók az emberek erkölcsről alkotott alapvető elképzelései. Ezek némelyike az emberi agy felépítéséből következik, azaz “hardverünkbe” kódolt. Más intuíciókat kisgyermekként sajátítottunk el. Az intuíciók meggyőződésekként fogalmazódnak meg, (pl. “rossz cselekedet az embereket bántani”), érzelmi reakciót váltanak ki (pl. elszomorodom egy ártatlan ember szenvedését látva), továbbá cselekvéseket indítanak el (pl. igyekszünk elkerülni, hogy fájdalmat okozzunk egy másik embernek).

Az érzelmi intuíciók fontosak, mert hacsak nem vagy kimondottan filozófus alkat, akkor kizárólag az intuíciók miatt véled úgy, hogy az erkölcs egyáltalán létezik. Az intuícióidhoz méred az egyes erkölcsfilozófiákat. Ha egy erkölcsi rendszer kizárólag annyit ír elő, hogy “helyes szombatonként zöld ruhában járni”, ezt csak akkor találod vonzónak, ha meg is indokolja, miként befolyásol a szombati zöld ruha hordása más tényezőket, amelyek fontosabbak az erkölcsi intuíciónk szempontjából. Ha például a világ szebbé, jobbá válik valahányszor egy ember zöld ruhát ölt szombaton, akkor indokoltnak tűnhet a szombati zöld ruházat előírása – csakhogy ez esetben a szebb, jobb világ iránti intuitív vágyunk a döntő tényező, és nem a zöld viselet. Másrészt, ha egy filozófus fordítva indokolná az erkölcsi rendszerét, mondván, szebbé, jobbá kell tennünk a világot, hogy ettől majd zöldbe öltözzenek az emberek szombaton, az nevetséges lenne. Azaz végső fokon csak azok az erkölcsi rendszerek működőképesek, amelyek az erkölcsi intuícióinkra építenek.

1.3: Valamennyi erkölcsi intuíciónkat elfogadhatjuk adottságként?

Nem, átgondolt egyensúlyt kell teremtenünk különböző erkölcsi intuícióink között, súlyoznunk kell őket egymáshoz képest, egyes intuícióinkat pedig teljesen el kell vetnünk.

Hasonlatként gondoljuk végig, hogyan kezelünk egy optikai illúziót. Érzékszervi intuícióink tudniillik ugyanolyan szerepet töltenek be a fizikai világban, mint erkölcsi intuícióink az erkölcs világában: elsődleges és kizárólagos közvetlen adatforrásaink.

Néha azonban érzékszervi intuícióink tévesek. Például úgy tűnik, hogy a vízbe mártott rúd megtörik, miközben továbbra is egyenes. Észrevesszük, hogy a tört állapot ellentmond egyrészt más elsődleges érzékszervi adatainknak (tapintásra a rúd egyenesnek tűnik), másrészt ellentmond az érzékszervi adatok hosszú-hosszú feldolgozása során összegyűjtött szabályoknak is (pl. annak a szabálynak, hogy a szilárd tárgyak nem szoktak csak úgy maguktól megtörni).

Az adatütközést valamennyi érzékszervi adatunk és a korábban gyűjtött érzékszervi adatokból levezetett szabályok felhasználásával oldjuk fel. Ennek során többféle érzékszervi tapasztalatot szerzünk a tárgyról, például megérintjük, utánaolvasunk a könyvekben annak, hogy mások mit állapítottak meg a vízbe merülő tárgyak viselkedéséről, illetve más tárgyakat is vízbe merítünk, hogy lássuk, mi történik. Végül arra jutunk, hogy mivel érzékszervi adataink döntő többsége, továbbá az érzékszervi adatokból levezetett szabályok mindegyike szerint a tárgy egyenes, bizonyára téves az az érzékszervi adatunk, amely szerint a tárgy megtört. Sikerült “érvénytelenítenünk” az érzékszervi adatot, holott ez az érzékszervi adat a körülöttünk lévő valóság érzékelésének alapadata.

Ugyanerre a következtetésre juthattunk volna, ha megnézzük egy fizikakönyvben a több ezer kísérlet alapján kikristályosodott alapszabályokat, és azt látjuk, hogy a tárgy megtörése ezeknek ellentmond. Ennek alapján megállapítjuk, hogy a tárgy megtörése alighanem illuzórikus.

Az erkölcsi intuícióinkkal ugyanúgy bánhatunk, mint az érzékszervi intuícióinkkal. Vegyük azt az esetet, hogy sok heteroszexuális intuitív undort érez a homoszexualitás gondolatára, így arra a következtetésre jut, hogy a homoszexualitás bizonyára erkölcstelen.

Ha mélyebben megfontolják, ilyesmikre juthatnak: miért kellene erkölcstelennek lennie annak, amit én undorítónak tartok? Rengeteg ember undorítónak tartja a dohányzást; de erkölcstelen? Ha egy homoszexuális többségű világban élnék, a homoszexuálisok undora elég lenne, hogy megtiltsák nekem a heteroszexuális kapcsolatot? Jogom van-e beavatkozni más emberek magánéletébe? Az a jog, hogy ki-ki a neki tetsző partnert szeresse nem fontosabb-e annál, hogy mit sugall a zsigeri reakcióm?

Ebben az esetben a logika segítségével váratlan összefüggéseket tudtunk megfogalmazni erkölcsi intuícióinkkal kapcsolatban, és ezek erősebbek, mint az az intuíció, hogy a homoszexualitás undorító. Ahogy erkölcsi rendszerünk közeledik az átgondolt egyensúlyi állapothoz, világossá válik, hogy az eredeti, undoron alapuló erkölcsi intuíciót legyőzik az erősebb és alapvetőbb erkölcsi intuíciók, ahogy a vízben megtörő rúd esetében az eredeti érzékszervi intuíciót legyőzték az erősebb és alapvetőbb érzékszervi intuíciók.

Következésképp, egyetlen intuíció sem nevezhető helyesnek addig, amíg az ember a teljes erkölcsi rendszerére nézve el nem érte az átgondolt egyensúlyi állapotot, ez pedig kizárólag alapos filozófiai átgondolás útján lehetséges, azaz a fenti 1.1 pontban írt eljárást kell követnünk, melynek során a legalapvetőbb erkölcsi intuíciókra támaszkodva keresztellenőrizzük a bizonytalanabb intuíciókat, és megerősítjük vagy megcáfoljuk őket.

1.4: Miért gondoljuk át erkölcsi intuícióinkat, miért érjünk el egyensúlyi állapotot?

Mert ezt a súgja az erkölcsi intuícióm. A tiéd nem?

Erkölcsi intuícióm szerint ha nem gondolom át a homoszexualitással kapcsolatos undoromat, és az undorom alapján megtagadom a házasodás jogát, akkor később, mikor már megfontoltam a kérdést, azt kívánom majd, hogy bárcsak korábban végiggondoltam volna. Ha nem gondolom át az erkölcsi rendszeremet, akkor erkölcstelen cselekedetekbe csúszom bele, holott erkölcsösen szeretnék cselekedni, erkölcsös ember szeretnék lenni. Ehhez egy jó erkölcselmélet segít hozzá, és ha nem ilyet követek, akkor úgy érzem majd, hogy megszegtem az erkölcsi kötelezettségeimet.

Nagyon szép lenne, ha le tudnánk vezetni a fizikai törvények erkölcsi megfelelőit – ha olyan szabályokat állítanánk össze, amelyeket erkölcsi intuícióinkra alkalmazva azonnal megállapíthatnánk, hogy helyesek-e. Jelen összeállításom e célt a következő két alapelvből kiindulva szeretné megvalósítani: az erkölcsnek a világban kell élnie; az erkölcsnek egyenlően kell súlyoznia az embereket. A következő két részben igyekszem megindokolni ezeket az elveket.

MÁSODIK RÉSZ: AZ ERKÖLCSNEK A VILÁGBAN KELL ÉLNIE

2.1: Mit jelent, hogy az erkölcs a világban él?

Azt, hogy az erkölcs nem lehet csupán valamiféle elvont, metafizikai téren létező törvény, hanem valahogyan összefüggésben kell állnia az erkölcsös és erkölcstelen cselekedetek való világra gyakorolt hatásával.

2.2: Miért?

Erre a kérdésre az alábbi tanmesével felelhetünk.

Az Óperenciás-tengeren és az üveghegyen is túl, a gyémánterdő közepén van egy barlang, abban lakik Hollófernyiges, a rettenetes emberevő sárkány. Hollófernyiges mellében egy óriási rubin található, Szívkő a neve. Ez a rubin csodálatos varázserővel bír. Azt mondják, aki nyakába akasztja a Szívkövet, az mentesül az erkölcsi szabályok alól. Bármit elkövethet kedve szerint, és tette még csak a legenyhébb bocsánatos bűnök közé sem számít.

A Szívkő legendája nyomában átkelsz az Óperenciás-tengeren, megmászod az Üveghegyet, megkeresed a sárkány barlangját a gyémánterdő közepén. Legyőzöd az emberevő Hollófernyigest, lenyisszantod a fejeit, kiveszed mellkasából a Szívkövet, és a nyakadba akasztod amulettnek. Hazaérve elhatározod, hogy próbára teszed a varázserejét. E célból kiveszel egy kiscicát a helyi állatmenhelyről, és megölöd.

Pocsékul érzed magad. Legszívesebben elsüllyednél szégyenedben, és elásnád magadat jó mélyre, úgy ég a képeden a bőr. “Mégis, mire számítottál?” – kérdi Hollófernyiges szelleme, ugyanis úgy döntött, hogy visszajár kísérteni. “A Szívkő hatalma nem véd meg a lelkiismeret-furdalástól. A bűntudat az agyadban lévő vegyületek terméke, és ezek a vegyületek nem valami metafizikai erkölcsi esszencia összetevői, hanem épp úgy a világhoz tartoznak, mint körülötted minden. Nézd, ha ettől jobban érzed magad, akkor tudd meg: semmi rosszat nem tettél, hiszen rajtad van az amulett. Csak úgy érzed, mintha.”

Ezután az állatvédő szolgálat kopogtat. Névtelen bejelentést kaptak – alighanem az a fránya Hollófernyiges lehetett –, hogy vízbe fojtottál egy kiscicát. Állatkínzásért bíróság elé kerülsz. A bíró elismeri, hogy mivel rajtad van a Szívkő, semmi erkölcstelent nem követtél el. Viszont megszegted a törvényt, ezért pénzbüntetéssel sújt, és pár hónap közmunkára ítél.

Közmunkád során megismerkedsz egy kislánnyal, aki egy elveszett cicát keres. A leírása alapján ráismersz a magadhoz vett cicára. Elmondod a kislánynak, hogy ne keresse, mert menhelyre került, onnan hozzád, és azután megölted. Erre sírni kezd, elmeséli, hogy az a cica volt sivár kis életének egyetlen öröme, és hogy most nem tudja, mihez kezd nélküle. Még mindig rajtad van a Szívkő, de ennek ellenére nagyon szánod őt, és azt kívánod, bárcsak felszáríthatnád a könnyeit.

Ha az erkölcs csupán valamiféle metafizikai szabály lenne, akkor a Szívkő hatalma mentesítene a szabály alól, és irrelevánssá tenné az erkölcsöt. Bármekkora varázserővel bír a Szívkő, fikarcnyit sem használ, sőt nem tudunk kitalálni olyan kísérletet sem, amellyel megkülönböztethetnénk egy hamisítványtól. Metafizikai hatásának semmi köze azokhoz a dolgokhoz, amelyek alapján az erkölcsöt fontosnak tartjuk.

2.3: Mi a helyzet Istennel? Istentől eredhet-e az erkölcs?

Mit jelentene, ha azt mondanánk, hogy Isten teremtette az erkölcsöt?

Ha ez azt jelenti, hogy Isten elrendelt bizonyos szabályokat, és akik betartják őket, azokat megjutalmazza, akik megszegik őket, azokat megbünteti, akkor ez így teljesen rendben is lenne. Hiszen ha Isten létezik, ezt nyilvánvalóan megteheti. Ez azonban nem lenne erkölcs. Végül is, Sztálin szintén elrendelt bizonyos szabályokat, és akik betartották őket, azokat megjutalmazta, akik megszegték őket, azokat megbüntette, de a szabályai ettől még nem lettek erkölcsösek. Ha Isten önkényesen alkotta meg a szabályait, akkor az önérdeken kívül semmi okunk betartani őket (és az önérdek aligha erkölcsi indíttatás). Ha Isten jó okból alkotta a szabályokat, akkor viszont ez a jó ok – és nem Isten – az erkölcs forrása.

Ha a szabályok isteni eredete azt jelenti, hogy Isten elrendelt bizonyos szabályokat, amelyeket az iránta való szeretetből és tiszteletből kellene betartanunk, akkor honnan ered ez a szeretet és tisztelet? Annak belátásához ugyanis, hogy szeretnünk, tisztelnünk kellene a Teremtőinket és gondviselőinket, eleve szükség van erkölcsre. Ahhoz, hogy Istent “jó”-nak nevezzük, és tiszteletre méltónak tartsuk, szükségünk van egy külső viszonyítási pontra, a jóságnak egy olyan mércéjére, amely kívül esik Isten önkényes szabályalkotásának körén. Amennyiben Isten rendelése nem önkényes, hanem jó oka van, akkor megint csak ez a jó ok – és nem Isten – az erkölcs forrása.

Az újságok tanácsadó rovatának szerkesztői gyakran világítanak rá olyan szabályokra, amelyekre az olvasók nem gondoltak, de amelyek jók, és amelyeket érdemes betartani, ettől azonban a rovatszerkesztők még nem válnak az erkölcs forrásává.

2.4: Az erkölcs talán definíció szerint igaz

A “definíció szerint” kifejezés mindössze egymáshoz rendel egy szót és egy jelentést, de nem ad új információt.

Ha az “erkölcsös” szót úgy határozom meg, hogy “tartózkodás a többi embernek való fájdalomokozástól”, ez pusztán annyit jelent, hogy az “er-koel-tsoes” hangalak összetartozik a többi embernek okozott fájdalomtól való tartózkodás fogalmával. Azt nem jelenti, hogy ne okozz fájdalmat a többi embernek.

Tegyük fel, hogy kitalálok egy új szót, legyen ez a szó a “hakapeszi”. A „hakapeszi” meghatározása: “minden szombaton zöld ruhába kell öltöznöd”. Hakapeszi dolog szombatonként zöld ruhába öltözni? Definíció szerint igen. Ez azt jelenti, hogy te, személy szerint, öltözz szombaton zöld ruhába? Nem jelenti.

A gravitáció definíció szerint az az erő, amely miatt lefelé esnek a tárgyak. A tárgyak lefelé esésének oka azonban nem a gravitáció fogalmi meghatározása; különben elég lenne átírni a szótárt, és máris tudnánk repülni. A tárgyak a való világ egyik sajátossága miatt esnek lefelé, és ehhez a sajátossághoz kapcsoljuk a “gravitáció” szót. Az erkölcs azért lehet igaz, mert szintén a való világ bizonyos sajátosságaihoz kapcsolódik.

2.5: Az erkölcs talán azért igaz, mert logikailag bebizonyítható, hogy igaz

David Hume megállapította, hogy egy felszólítás nem vezethető le kijelentésekből. Tetszőleges számú állítást tehetünk a világ fizikai tényeiről: a tűz forró, a forró dolgok megégetik az embert, és ha az ember megég, leválik a bőre. Ezekből összetett fizikai állítássort is képezhetünk, pl. “Ha a tűz forró, és a forró dolgok megégetik az embert, akkor a tűz megégeti az embert”. Az állításokból viszont sosem vezethető le, hogy “tehát ne gyújts fel embert”. Ezt csak akkor vezethetjük le, ha eleve rendelkezünk egy tiltó felszólítással: “Ne égess meg embert”.

Felszólítások más felszólításokból vezethetők le. Például néhány állításból (“a tűz forró”, “a forró dolgok megégetik az embert”, “az égés fájdalmat okoz”) és egy felszólításból (“ne okozz fájdalmat”) levezethető, hogy “ne gyújts fel embert”. Ehhez azonban eleve szükséges, hogy legyen egy felszólításunk. Ez a módszer alkalmas erkölcsi szabályalkotásra, ha már rendelkezünk más erkölcsi szabályokkal, ám nem alkalmas az erkölcs megindokolására.

Kant úgy vélte, hogy egyéb meglévő felszólítások nélkül is képes levezetni egy felszólítást, amelyet “kategorikus imperatívusz”-nak nevezett el. A levezetésbe azonban belecsúsztatta az egész erkölcsi értékrendjét, mondván, az olyan nyilvánvaló, hogy nem igényel külön bizonyítást. Aki nem hiszi, olvassa el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése című művének első pár oldalát, egészen az A jó akarat című részig.

Aki sokallja ezt a filozófiai fejtegetést, fontolja meg a következő egyszerűbb példát: tegyük fel, egy matematikus logikai módszerrel bebizonyítja, hogy erkölcsös dolog szombaton zöld ruhába öltözni. Senki számára nem jelent előnyt, ha szombaton zöld ruhát ölt, és senkinek nem árt, ha nem. Matematikailag azonban stimmel a levezetés. Megvonod a vállad, és elkezdesz szombaton zöldbe öltözni? Vagy azt mondod, hogy “Ez valami fura matematikai trükk, de semmi jelentősége a való életben, és nem érzem szükségét, hogy betartsam ezt a szabályt”?

Aki a második lehetőséget választja, az intuitíve elvárja, hogy az erkölcs többről szóljon, mint a matematikai bizonyíthatóságról.

2.6: Milyen hatással jár ez a “jó” és a “helyes” közötti megkülönböztetésre?

Megszünteti a kettő közötti különbséget.

A filozófia egyes ágai gondosan megkülönböztetik egymástól az axiológiát (a jó cselekedetek jellemzőinek vizsgálatát) és az erkölcsöt (a helyes cselekedetek jellemzőinek vizsgálatát). Mások segítése, a világ jobbá tétele, az emberiség szabadságának és boldogságának előmozdítása mind jó dolog lehet, de ez csak axiológia. Amennyiben az erre irányuló cselekedetek nem felelnek meg a világegyetem valamely kőbe vésett metafizikai szabályának, akkor nem következik, hogy így kellene cselekednünk. Egyes cselekedetek esetleg az egész világot jobbá tennék, és semmilyen hátránnyal nem járnának, ám erkölcsileg helytelennek minősülhetnek, mert nem tesznek eleget egy valaki által fontosnak tartott szabálynak.

Tegyük fel például, hogy egy fehér és egy indián össze akar házasodni. Szemlátomást nagyon szeretik egymást, és mindenki szerint remekül összeillenek. A városuk elöljárói mégis ellenzik a házasságukat. Az elöljárók két lehetőség közül választhatnak: érvelhetnek úgy, hogy nem jó, ha összeházasodnak, mert ez kedvezőtlen hatásokkal járhat a való világban, például a gyerekeiket mindkét közösség kitaszítja majd, vagy a kulturális különbségek tönkreteszik a kapcsolatot. Vagy azzal érvelhetnek, hogy a házasság önmagában persze jó dolog, a házaspár és családjaik, valamint a születendő gyerekek is boldogok lesznek, megtalálják a helyüket az életben – de vegyes házasságot kötni nem helyes, és kész.

2.61: Miért helytelen ez?

A XVII. századi francia drámaíró, Molière A képzelt beteg című darabjában a főszereplő arról kérdezi az orvost, hogyan képes az ópium elaltatni az embert. Az orvos kifejti, hogy az ópium azért hat, mert “álomeffektust” vált ki, és a páciens kielégítőnek találja ezt a magyarázatot.

A gond csak az, hogy az “álomeffektus” egyáltalán nem magyarázat, hiszen mindössze más szavakkal fogalmazza meg, hogy “elaltatja az embert”. Az nem magyarázat az ópium altató hatására, hogy olyan anyagokat tartalmaz, amelyektől elalszik az ember. Ez éppen olyan rejtélyes, mint maga a kérdés, azaz nem ad választ. Az ópium nyugtató hatását úgy lehet megfelelően megmagyarázni, hogy azt mondjuk, a benne lévő vegyületek hasonlítanak az agyban található, a kedélyállapotot és az energiaszintet befolyásoló vegyületekre. Ez egy “redukáló” magyarázat – meglévő ismereteinkre hivatkozva magyarázza az ópium rejtélyes tulajdonságát, ezáltal feloldja a rejtélyt. E magyarázat alapján már megvizsgálhatjuk, mely más vegyületek rendelkeznek ilyen tulajdonsággal, milyen gyógyszerek ellensúlyozhatják az ópium hatását, és így tovább. Amikor azt mondjuk valamiről, hogy “nem helyes”, az olyan, mintha azt mondanánk, hogy “álomeffektust vált ki”. Ha azt mondom, hogy különböző bőrszínű emberek ne házasodjanak, mégpedig azért, mert “nem helyes”, akkor ezzel csupán megismétlem a meggyőződésemet ahelyett, hogy megmagyaráznám. A “helyes”-ről folytatott vita olyan, mintha Molière “álomeffektusáról” vitatkoznánk. A “jó”-ról folytatott vita, – melynek során rá tudunk mutatni, hogy pontosan mi jó vagy mi nem jó, és megmagyarázzuk, hogy miért – pedig inkább olyan, mintha az agyi vegyületekről beszélnénk. Ezzel még nem fedtük le teljesen a “helyes” használatának problémakörét, hozzá kell tennünk, hogy bármennyire gyenge magyarázat az “álomeffektus”, mégis többet mond a jelenségről, mintha egyáltalán nem magyaráznánk.

2.62: Milyen hasonlattal világítható meg jobban az axiológia és az erkölcs közötti különbség?

A vegyészek régen azt hitték, hogy a tűz jelensége mögött nem oxigénalapú égés áll, hanem egy “flogiszton” nevű rejtélyes anyag. Mivel azonban a flogisztont semmilyen módon nem sikerült kimutatni, végül elvetették, és a helyét az égés mai elmélete vette át. Tegyük fel, a vegyészek egy csoportja ma feltámasztja a flogiszton modellt.

Ennek értelmében: amikor egy tárgy lángra kap és felhevül, arról eddig minden esetben sikerült bebizonyítani, hogy égés áll a háttérben, ám ez mellékkörülmény a tűz lényegéhez képest. A tűz maga ugyanis fény és hő nélküli folyamat, amely elméletileg bizonyítható okból semmilyen módon nem figyelhető meg. Kizárólag intuíciónk segítségével állapíthatjuk meg, hogy egy tárgy ég-e vagy sem. Ha intuícióink ütköznek egymással, akkor vitába kezdünk, hosszú filozófiai értekezéseket fogalmazunk meg. Semmi esetre sem folyamodunk olyan parlagi módszerhez, hogy megnézzük, lángol-e a tárgy, vagy hogy képződik-e hő.

Igaz, hogy számos tárgy, amely intuíciónk szerint ég, egyben lángol is, miközben hő képződik. Ez egy érdekes mellékkörülmény, de végső fokon nincs jelentősége.

A tűzoltóság feladata a tűzoltás – ezért hívják TŰZoltóságnak. Tudomásunkra jutott, hogy egyes tűzoltóságok arra pazarolják az energiájukat, hogy megmentsék a lángoló és hőt termelő házakat ahelyett, hogy azokkal a házakkal foglalkoznának, amelyek intuitív bejelentésünk szerint égnek. E tevékenység ellentmond a tűzoltóság alapfeladatának. Ismereteink szerint a lángoló házakban nem található flogiszton, mindössze a mára már elavult oxigénalapú égés megy végbe bennük.

Lényegtelen, hogy kizárólag a lángoló és hőt termelő házak égnek le, vagyoni kárt és haláleseteket okozva. A tűzoltóság célja ugyanis nem a vagyon- és életvédelem, hanem a tűzoltás. Az igazi tűz, láthatatlan és kimutathatatlan lévén, nem okozhat vagyoni kárt és halálesetet, ám definíció szerint oltandó. Miután a tűzoltók megtették a kötelességüket, azaz lefecskendezték azokat a házakat, amelyek intuíciónk szerint égnek, szabadidőben, hobbiból lefecskendezhetik azokat a házakat is, amelyek mindössze oxigénalapon lángolnak.

2.621: Ez a hasonlat valamilyen szempontból sántít.

Szerintem nem sántít. Vannak ugyanis olyan emberek, akik erkölcsi kötelességüknek tartják, hogy fellépjenek a homoszexualitás, a vegyes házasságok, és más jelenségek ellen, amelyek senkinek nem okoznak kárt, de amelyek intuícióik szerint “nem helyesek”, viszont nem tartják feladatuknak, hogy olyasmivel foglalkozzanak, mint az éhezés vagy a szegénység, amely intuícióik szerint csupán “nem jó”.

Vegyészeink szerint a tűz és a láng nagyon sok esetben egybeesik, ám szintén sok esetben történik lángtalan, hő nélküli égés, és ez utóbbi eseteket fontosabb oltani, noha senkiben nem tesznek kárt.

A metafizikai erkölcs hívei úgy tartják, hogy a helyes és a jó ugyan gyakran egybeesik egy cselekedetben, ám számos olyan helyes cselekedet létezik, amelyben a helyes semmilyen értelemben nem vág egybe a jóval, illetve úgy tartják, hogy akkor is küzdeni kell az elvont erkölcsi törvény megszegése ellen, ha az senkinek nem árt.

2.7: Húú. Rendben, de most már foglald végre össze ezt a részt.

A metafizikai elv, az isteni akarat, a szótári definíció és a matematikai bizonyítás nem szolgál elégséges és számunkra kielégítő érveléssel az erkölcs bizonyítására. Az erkölcs többről szól, mint hogy különböző fogalmak milyen viszonyban állnak egymással. Az erkölcsnek arról a világról kell szólnia, amelyben élünk. Ennélfogva a “jó”-ról alkotott elképzelésünk egyenértékű kell legyen a “helyes”-ről alkotott elképzelésünkkel, sőt közvetlenül össze kell vele kapcsolódnia.

HARMADIK RÉSZ: RENDELJÜNK ÉRTÉKET A TÖBBI EMBERHEZ

3.1: Miért rendeljünk a többi emberhez nullánál nagyobb értéket?

Titokban azt reméltem, hogy számodra is alapvető adottság ez az erkölcsi intuíció. Vagyis hogy bizonyos fokig, legalább egy hangyányit számít neked, hogy a többi ember él-e, hal-e, boldog vagy szomorú, jólétben él vagy nyomorban tengődik.

3.11: Csak vicceltem, természetes, hogy nulla feletti értéket kell tulajdonítanunk a többi embernek.

Akkor jó!

3.2: Hogyan fordulhat elő, hogy az erkölcs nem tulajdonít értéket az embereknek?

Megeshet, hogy az erkölcs figyelmen kívül hagyja a többi embert, amennyiben olyan önző szempontokat szolgál, mint a bűntudat elkerülése, a “jóleső bizsergés” megszerzése vagy a státuszjelzés.

Fentebb már szóltunk az öncélú erkölcsi rendszerekről – ezek “definíció szerint igaz” metafizikai törvényekről szónokolnak fellengzős nyelvezettel, az elvont törvények azonban nem járnak következményekkel a fizikai világban. Érdemes közelebbről megvizsgálnunk egyes erkölcsi rendszerek önző indítékait.

3.3: Mit értesz a bűntudat elkerülésének vágya alatt?

Tegyük fel, egy gonosz király elvetemült erkölcsi kísérletre kényszerít. Arra utasít, hogy teljes erőből rúgj arcon egy gyereket. Ha megteszed, akkor minden további nélkül véget vet a kísérletnek. Ha viszont te nem vagy hajlandó rúgni, akkor ő rúgja meg a gyereket, azután kivégezteti őt, plusz még száz ártatlan embert.

A legjobb megoldás persze valahogy elűzni a királyt vagy kilépni a kísérletből. Feltételezve, hogy erre nincs mód, mit teszel?

Egyes erkölcsfilozófusok azt mondják, hogy ne engedelmeskedj. Igaz, a gyerek így is megsérül, és meghal egy csomó ártatlan ember, de – technikailag – ez nem a te hibád lesz. Ha viszont megrúgod a gyereket, akkor az a te hibád lesz, és rosszul érzed majd magad miatta.

Ez a túlzott aggódás afelett, hogy valami a te hibád-e vagy sem, az önzés egyik formája. Ha ezek mellé a filozófusok mellé állsz, azt nem a gyerek jóléte iránti aggodalomból teszed – a gyereket a közreműködésed nélkül nem csak megrúgják, hanem még ki is végzik –, hanem a saját rossz közérzeted miatti aggodalom mozgat. Szándékod a bűntudat elkerülésére irányul, és nem arra, hogy másokon segíts.

A bűntudat általában azt jelzi, hogy valami erkölcsileg helytelent tettünk. Ez a jelzés gyakran helyes. A bűntudat azonban csalóka jelzés, a bűntudatot a lehető legkisebbre csökkentő cselekvéssor nem mindig azonos az erkölcsileg helyes cselekvéssorral. A bűntudat csökkentésére irányuló vágy semmivel sem nemesebb, mint amikor mások rovására akarjuk jól érezni magunkat, ezért a többi embernek értéket tulajdonító erkölcs nem merülhet ki a bűntudat miatti aggódásban.

3.4: Mit értesz jóleső bizsergésen?

A jóleső bizsergés az az érzés, amelyben az agyad részesít, ha helyesen cselekedtél. Ez a bűntudat ellenpárja.

Ahogy a bűntudat, a jóleső bizsergés sem tökéletes jelzés. Eliezer így fogalmazza meg: lehet, hogy több jóleső bizsergést ad, ha délutáni munkára jelentkezel a helybeli Ritka Betegségekben Szenvedő Aranyos Kiscicákat Ápoló Menhelyen, mint ha egy malária elleni új gyógyszer fejlesztésén dolgozol, ám ez...

-->